Társaságunk bonyolítja azokat az önkormányzati beruházásokat, amelyek a 2258/2007. kormányhatározat alapján vissza nem térítendő állami támogatást kaptak. A jellemzően hátrányos helyzetű térségekben található 37 önkormányzat összesen 863 millió forint támogatást kapott olyan beruházásokhoz, amelyeket önerőből nem tudnának megvalósítani, illetve amelyekhez nehezen tudnának egyéb pályázati forrást megszerezni. (területi elosztást ld. a térképen)
A támogatási összegből 6 önkormányzat 60-100 millió forint közötti összegben részesült, 31 önkormányzat pedig 10-10 millió forintot kapott. A támogatások jellemzően az önkormányzat tulajdonában álló különböző oktatási intézmények, szociális létesítmények infrastruktúrájának javítását szolgálják, illetve a településhez kapcsolódó infrastrukturális beruházásokat valósítanak meg belőle.
A támogató Önkormányzati Minisztériummal kötött bonyolítói szerződés alapján a BMSK Zrt. feladata volt a támogatott projektek helyszíni ellenőrzése, a projektjavaslatok összeállítása és engedélyeztetése is. A munkák helyszíni ellenőrzését, a pénzügyi támogatás kifizetésének koordinálását szintén társaságunk végzi. A beruházások kb. 50%-a 2008. évben megvalósult, a többi projekt áthúzódik 2009. évre.
A nagyobb beruházások rövid bemutatása
Makó Város Önkormányzata 90 millió forint támogatásban részesült 34 db játszótér és 11 intézményi játszóudvar felújítására. A város játszótereinek felmérése megtörtént, a tervezési és engedélyezési munka lezárult, a kivitelezés 2009. évben fog megvalósulni.
Hatvan Város Önkormányzata 100 millió forint támogatásban részesült, amelynek célja Hatvan város régi barokk városközpontjának felújítása, valódi városközponttá alakítása, ezáltal a város megítélésnek javítása, kistérségi szerepének erősítése, valamint a téren található műemléki épület méltó környezetbe helyezése. A már elkészült munka során a templom környezete sétány jellegű új burkolatot kapott padokkal, növénytelepítéssel kiegészítve. A projektben sikerült a sétány világításának felújítása mellett az áthaladó 3-as főút térvilágítását is kiépíteni.
A Heves Megyei Önkormányzat 60-60 millió forint ÖM támogatásban részesült két önálló felújítási munka elvégzésére. Felújításra kerül egyrészt a Bélapátfalvai Idősek Fogyatékos Otthona és Módszertani Intézete 10 osztályán 1-1 akadálymentes gondozotti fürdő és WC, személyzeti öltözők, és megoldódik a külső területek akadálymentesítése is. A másik projekt az egri Gárdonyi Géza Színház díszletkészítő műhelyház szellőző rendszerének cseréje. Ennek során kiépült az új zaj elleni védelem, a festőműhelyben a vegyszeres festőoldatok elszívó és szűrőrendszere, amely megfelel a legszigorúbb munkaegészségügyi előírásoknak is. A beruházás keretében felújításra, cserére kerül a fűtési rendszer az elszívó és friss levegő befúvó gépészete és elektronikus ellátása. Az asztalos műhely új ciklonos porleválasztó és porgyűjtő berendezést kapott. A lakatos műhelyben, karral mozgatható egyedi elszívó berendezés kerül kiépítésre.
Gyöngyös Önkormányzata 100 millió forint támogatást kapott az Orczy-kert és természettudományi pavilon födémszerkezetének megerősítésére, a természettudományi pavilont összekötő út, valamint kertben kialakított mesterséges tó megközelítéseire mozgáskorlátozottak közlekedését is kiszolgáló út építésére térburkolattal. Kiépítésre került továbbá a természettudományi pavilon megközelítését szolgáló gazdasági út, valamint a támogatás pénzügyi fedezetet biztosított a pavilon külső homlokzatának burkolásához is.
Pápa Város Önkormányzata 100 millió forint támogatásban részesült, melyből a Perutz Stadion területén egy „A” kategóriás műfüves pálya létesült világítással, megfelelő palánkkal együtt. A pápai Munkácsy Általános Iskola területén pedig egy „C” kategóriás műfüves pálya kerül kialakításra, szintén világítással és kerítés építéssel együtt.